Finn szaunában magas a hőmérséklet

Szponzorált tartalom

Szauna

Az első szaunák minden bonyolultabb technikai eszköz nélkül működtek. Egy kis kályhával befűtöttek, majd addig izzadtak, amíg jólesett. A finn szauna nevéből következtethetünk arra, hogy melyik égtájról is származik ez a módszer és eszköz.

Eredeti környezetében előszeretettel használnak nyírfavirgácsot, amelynek vékony ágaival csapkodják egymást. Ez még inkább vérbőséget okoz a bőrben, fokozza az izzadást, ezzel együtt pedig segíti a méreganyagok kiválasztását és távozását.

Persze, amikor a finn szauna őse útnak indult, mindezt még nem tudták. Egyszerűen csak arra figyeltek, hogy a hatása sokaknak jót tesz. Biztos, hogy ebben az időben is volt magas vérnyomás és gyulladás és lázasak is voltak, de az emberek ekkor inkább ösztönösen arra figyeltek, hogy jobb lesz a közérzetük ettől.

A nagy mínuszokban biztos, hogy örültek, ha végre felmelegedhettek és jól kiizzadhatták magukat. Arról nem is beszélve, hogy abban az időben a fürdőszoba sem volt gyakori a házakban, így a finn szauna sokszoros jótétemény volt.