A dugulás nem tréfa, azonnal szakembert kell hívni

duguláselhárítás dunakeszi

duguláselhárítás dunakeszi

A kis csapatunk ismét összegyűlt, mindenki nagyon izgatott volt, hogy újra együtt lehetünk. Az egyik haverom elővette a legújabb kedvenc borát, amit nem rég fedezett fel, mindannyian kíváncsian kóstoltuk meg és azt kell mondanom, hogy valóban nem találni semmilyen kivetni valót benne.

A másik haverom arról beszélt, hogy gondot okozott neki a duguláselhárítás dunakeszi lakásában, végül az interneten talált egy céget, amelyről a vélemények nagyon pozitív hangvételűek voltak, így nem is habozott, egyből telefonált a cégnek, és meglepetésére két órán belül a szerelő már ott volt nála. A telefonban is mondták a duguláselhárításra dunakeszire igyekeznek mielőbb kiérkezni, de nem gondolta, hogy ilyen gyorsan össze fog jönni. Mindezek tetejében a szakember gyorsan és hatékonyan vetette bele magát a munkálatokba, és egy óra alatt sikeresen elhárította a problémát. Teljesen elképedt ezen és nagyon meg volt elégedve a szakember által végzett minőségi munkával, látta rajta az első perctől, hogy megbízható és végig nagyon odafigyelt a részletekre, emellett, ami manapság már nagyon ritka, tisztaságot és rendet hagyott maga után. Adott néhány jó tanácsot is annak érdekében, hogy elkerülhessék az újabb dugulást, de persze biztosította őt arról is, hogy ha még is bármikor újra előjön a probléma, a cégük készséggel áll a rendelkezésükre. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A4 íves etikett címke.

etikett címke

etikett címke

Tezeko, Avery Zweckform, Herma. Ismerősek ezek a márkák? Ha igen, akkor bizonyára már volt dolgod a címkézéssel, ugyanis ezek mind etikett címke márkák. Az A4-es méretben elérhető címkék alkalmasak beltéri körülmények között történő felhasználásra.

Manapság már mindent felcímkézünk, aminek megvan a maga oka. A címkéken különböző információkat jeleníthetünk meg vagy éppen tárolhatunk a vonalkódok esetében. Sokrétű felhasználást tesznek lehetővé, aminek köszönhetően más és más területeken lehet használni a címkéket.

A normál etikett címke mellett van hűtőházi és visszaszedhető ragasztóval ellátott változat is, amelyek segítséget nyújtanak abban, hogy tartósan és hatékonyan lehessen a címkéket használni eltérő körülmények és igények között. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Így épültem fel az alkoholizmusból.

alkohol elvonó intézmény

alkohol elvonó intézmény

Több oka is volt annak, hogy az alkoholhoz nyúltam.

Az egyik a nyugdíjba vonulásom. Addig egy igen fontos vezetői tisztséget töltöttem be egy nemzetközi kereskedelemmel foglalkozó cégnél. Komoly szerepem volt a vállalat logisztikájának a szervezésében, továbbá a külföldi kapcsolattartásért is én feleltem. Elég sok idegen nyelven tudok folyékonyan beszélni, így ezeknek a feladatoknak a végrehajtása nem ütközött semmilyen akadályba.

Azonban megöregedtem és elküldtek. Nyugdíjba vonultam, pedig úgy éreztem, hogy bőven tudtam volna még dolgozni az életemben. Ennyi idősen már máshol sem akartak engem alkalmazni.

A másik érvágás az életemben az volt, hogy a két gyermekem külföldre költözött, így nagyon ritkán láthatom őket. Ők jelentették számomra az egyedüli boldogságot, mert a feleségemmel sok éve elváltunk már. Szégyellem magam, de az alkoholba menekültem a problémáim elől.

Később az egyik fiam visszaköltözött Magyarországra, és egyből látta, hogy komoly problémáim vannak a szeszes italokkal. Az első dolga volt, hogy keressen egy olyan alkohol elvonó intézményt, ahol minden adott ahhoz, hogy újra egyenesbe hozzák az életemet. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Rákaptam a kávézás örömére.

https://www.bestmarkt.hu/haztartasi-cikkek/konyhafelszereles-c1083/kavefozes-c979/kavefozo-c1251 weboldalra

https://www.bestmarkt.hu/haztartasi-cikkek/konyhafelszereles-c1083/kavefozes-c979/kavefozo-c1251 weboldalra

Nekem a kávéfogyasztás sokáig egyáltalán nem az ízek élvezetéről szólt, hanem inkább csak a szükséges reggeli rutinhoz tartozott hozzá. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a munkahelyemen minden reggel és délben ellátogattam a kávéautomatához, hogy kikérjem az egyszerű és sima feketét.

Persze volt, hogy a barátaim és az ismerőseim elhívtak valamilyen kávézóba, de én ezeket mindig visszautasítottam, és inkább egy baráti sörözést ajánlottam helyette. Egyszerűen nem voltam kávés, és kész.

Ez aztán egyszer egy külföldi utamon megváltozott. A szállodámhoz tartozott egy gyönyörű szép kávézó is, ahol minden féle különlegességet is lehetett kapni. Nem tudom miért, de ott és akkor kedvet kaptam ahhoz, hogy ezeket kipróbáljam. Ott tudatosult bennem, hogy milyen rosszul tettem, hogy eddig nem merültem el a finom kávék világában. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kedvenc boraink után a kedvenc motorolajunk is szembe jött.

motorolaj

motorolaj

Motorolaj és bor a Kanári-szigeteken? Igen, ez lesz a mai cikk története, remélem, hogyha végig olvassátok majd, akkor ti is ráakadtok majd azokra az aloldalakra és termékekre, amik akár még a fa alá is bekerülhetnek.

A kedvesemmel imádjuk a finom borokat és ennek megfelelően már be is barangoltuk az összes borvidéket, ami Magyarországon megtalálható. Voltunk Tokajban, bejártuk a Balaton-felvidéket, a neszmélyi pincék sem ismeretlenek a számunkra és persze Villány is nagy kedvencünk. Aztán úgy alakult az idő előre haladtával, hogy bejártunk mindent, ami szembe jött és tulajdonképpen kimaxoltuk az otthoni lehetőségeket. Aztán adódott egy lehetőség és egyszer csak a Kanári-szigeteken találtuk magunkat. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Miért szükséges a vállalatfelvásárlás során az eladás bejelentése?

vállalatfelvásárlás

vállalatfelvásárlás

Sokan vannak úgy, hogy nem kifejezetten új vállalkozást szeretnének indítani a nulláról, hanem inkább átvennének egy már meglévőt. Ennek oka érthető, hiszen a kiépített vállalkozásokkal lehet úgy számolni, hogy mivel már működik, ezért van bevétele és ügyfelei, vásárlói, emellett beszállítókkal is rendelkezik, amit nem annak kell felkutatni, aki a már meglévő, illetve az új vállalkozással egyszerre fog foglalkozni. 

Nyilván az is sokat számít, hogy van-e nyeresége, illetve az milyen mértékű ez  a vállalatfelvásárlás során kiderül. Amikor efféle ügylet történik, olyankor a cégfelvásárlás bejelentése is egyfajta kötelezettséget ró a vállalkozóra. De miért van erre szükség? Lényegében az a legfőbb célja, hogy ne jöhessenek létre a piacon olyan cégek, amelyek monopol helyzetbe kerülnének ezzel, hiszen úgy a versenytársak nehéz helyzetbe kerülnének, egyúttal ellehetetlenítené az ő megélhetésüket.  Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ma már minden sürgős, még az energetikai tanúsítvány is

energetikai tanúsítvány azonnal

energetikai tanúsítvány azonnal

Érdemes megállni egy pillanatra, venni néhány nagy levegőt és észrevenni a világot, ami körülvesz bennünket. A levegő illatát, a madarak énekét, ami esetleg kiszűrődik a villamosok csikorgása és az autók dudálása mögül. Ha figyelünk egy kicsit, érezhetjük, hogy mindenki más viszont rohan, egyre inkább rohan, minden sürgő, minden azonnal kell.

Vannak helyzetek, amikor ezeket el lehetne engedni, kerülni és várni, türelmesnek lenni. De vannak olyan helyzetek is, amikor valóban a sürgős megoldások az egyetlen megoldások. Ilyen például Dávid barátom esete, amikor a minap csörgött a telefonja, hogy megvették a házát. Na igen, megvennék de még nincsen energetikai tanúsítványa, mert úgy gondolta még van sok ideje.

Így hát Dávidnak az energetikai tanúsítvány azonnal kellett. Fel is kereste gyorsan az Ecoteam honlapját, az e-tanusitas.eu-t, és kitöltötte az űrlapot, majd néhány perc múlva fel is hívták a cég munkatársai. Beszéltek telefonon, minden fontos paramétert elmondott a házról – ezzel még jobban fel tudta gyorsítani a tanúsítvány kiállításának menetét -, majd egyeztettek egy időpontot, amikor kimennek a szakemberek a házhoz és elvégeznek minden szükséges felmérést, hogy Dávid megkaphassa az energetikai tanúsítványt azonnal. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Egyre fontosabbá válik a biztonság.

pannon-safe

pannon-safe

A szombat délelőttömet úgy határoztam, hogy magamra fogom szánni, töltök végre egy kis időt saját magammal. Micsoda paradoxon, hogy az ember saját magával van a legkevesebbet és mégis állandóan magunkkal vagyunk. A mindennapi problémák, a munka, a sok program és teendő mellett viszont valóban kevés időt szánunk magunkra, hogy feltöltődjünk, regenerálódjunk és harmonikus kapcsolatba kerülhessünk a testünkkel, lelkünkkel és az elménkkel egyaránt. Így történt, hogy elhatároztam ezt a szombati olvasós, sétálós, kávézós napot. Lementem a sarki kis kávézóba, vettem egy nagy bögre kávét, leültem elszürcsölni, közben pedig nézelődtem, gondolkodtam, megpróbáltam kikapcsolni. Miután megittam felálltam és elindultam sétálni. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Csapatépítés profin.

csapatépítés siófok

csapatépítés siófok

A cégnél ahol dolgozom minden évben a HR, azaz mi intézzük a csapatépítést. A legnehezebb feladat az egészben, hogy mindig túl akarjuk szárnyalni magunkat, hogy mindenkinek maradandó élmény legyen.

De ha rátalálunk egy olyan cégre, mint a Balaton PRO, akkor nincs lehetetlen.

Ha kiküldök egy olyan levelet a cégen belül, hogy csapatépítés siófok, biztosan mindenki félreteszi a feladatát és tuti egyből kattint.

A Balaton PRO pedig garancia a szuper programokra. Honlapjukon rengeteg ötlettel találkozhatunk és még arra is vállalkoznak, hogy a saját ötleteinkkel is kiegészítsék ajánlatukat. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A tökéletes születésnapi ajándék.

férfi póló

férfi póló

„Mit is adjak a születésnapjára?” – nálam ez egy örök dilemma, legyen szó családról vagy barátokról. Nehéz kérdés, hiszen nem lehet mindig egy üveg itallal vagy egy csokival letudni. Nem is illik.
Nemrég jött az ötlet, hogy mi lenne, adnék nekik valami egyedit: mondjuk egy vicces pólót! Ez legalább mindig mosolyt csalna az arcukra. Mivel épp egy kerek születésnap előtt álltunk, úgy gondoltam, itt az ideje pólót rendelni.

A 30. születésnapra való férfipólót a lolmarkt.hu/ferfi-polo oldalról terveztem rendelni. Szeretem a LOLmarktot, szerintem remek cég. Korábban céges pólók készítése kapcsán ismertem meg őket. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

TV műsor érdekli?

tv műsor

tv műsor

Nem árt tisztában lenni azzal, hogy bár jelenleg mindent elural az internet, az okostelefonok, a számítógépek, a tabletek, s az ezeken elérhető szórakoztató tartalom, még mindig nagyon sokan néznek tévét – mégpedig csatornák formájában. Számukra az, hogy milyen TV műsor megy éppen a tévében, s mi lesz várható, még mindig nagyon fontos dolognak számít. Itt érdeklődhet az, aki ingyenesen szeretne TV műsort magának:  A TV műsor ugyanis ingyenesen böngészhető a TV Mustra oldalán, mégpedig annak köszönhetően, hogy a weboldalért, azért, hogy azt el tudja érni az ember, nem kell fizetni. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Fogfehérítés hatékony, modern eljárásokkal!

fogfehérítés

fogfehérítés

Szinte kikerülhetetlen, hogy idővel ne sárguljanak meg a fogaink. Ez már attól is lehetséges, ha rendszeresen fogyasztunk teát vagy kávét. Számos olyan szokás van, ami elősegíti az elszíneződést, de közülük sok elkerülhető. Ha nincs más megoldás, a papír fehér fogak eléréséhez keressünk fel egy fogászatot, ahol segítenek abban, hogy felügyelettel, biztonságos módon és valóban hatékonyan történhessen a fogfehérítés. A Carlo de Giorgi olasz fogfehérítés rendszer tökéletesen ideális választás arra, hogy a fogak visszanyerhessék fehérségüket. Nem feltétlenül hiúság kérdése, ha valaki erre kifejezetten igény tart, hiszen manapság az egészséges, hófehér fogaknak nagy jelentősége van mind a munka, mind a magánélet kapcsán. Az elsődleges feladat, ami megelőzi a fehérítést, az a fogak vizsgálata. Fehéríttetni ugyanis csak annál lehet, akinek egészségesek a fogai. Persze nem kell kétségbe esni, hiszen amint megtörtént a szükséges beavatkozás a helyreállítás okán, és a fogkőleszedés is elvégeztetett, máris kezdődhet a fogfehérítés! Ideális választás azoknak, akik biztonságos megoldások révén szeretnék visszanyerni fogaik fehérségét! A házi praktikákkal nem árt vigyázni, olykor többet ártanak, mint amennyit használnak! Egy kattintás ide a folytatáshoz….

LG K40S tokok TOP kínálatból!

LG K40S tokok

LG K40S tokok

Ne bízd a véletlenre, szerezz be egy a telefonod típusához megfelelő tokot! Egy olyan kínálatot mutatunk most be, ahol biztos, hogy megtalálod a neked valót. Az LG K40S tokok sokasága elérhető többek között a Topkinalat.hu webshopban, amely igyekszik minden igényhez mérten biztosítani termékeit. Változatos a felhozatal, benne mindenféle mobiltokkal. Teljesen mindegy, hogy a régi jól bevált darabok vonzanak vagy épp a legújabb megoldások, náluk mindegyiket megtalálhatod! Amennyiben LG K40S tokok érdekelnek, akkor a legjobb helyen keresgélsz, hiszen több stílus és anyag, valamint színek sokasága áll rendelkezésre a kínálatukban. Kényelmesen vásárolhatod meg a neked tetsző terméket, hiszen otthonról oldhatod meg mindezt. Néz végig a teljes választékot, hogy tényleg a neked legjobbat vehesd meg közülük. Nem kell személyesen végigjárnod az üzleteket, hanem elég egyszerűen csak szűrni a találatokat és kiválasztani a megfelelőt az LG K40S tokok közül. Pár kattintás és máris úton lesz feléd a megrendelésed, amivel ha nem vagy elégedett, a kézbesítést követően még jó pár napig lehetőséged van visszaküldeni. Válaszd az egyszerűbb, járhatóbb utat és ruházd fel olyan védelemmel a telefonodat, ami egyben mutatós és hasznos! Egy kattintás ide a folytatáshoz….